Dr. Ricza Tamás: Az utolsó bak

Láttak már meglett, életes korú vadászembert olvasás közben úgy meghatódni, hogy a könnyeivel küszködött? Sokáig én sem, aztán egyszer a volt kollégám kezei közé került dr. Ricza Tamás egy pályamunkája, amelyet a Magyar VADÁSZLAP kutyákkal foglalkozó irodalmi pályázatára küldött el. – Fiúk! Ezt olvassátok el! – mondta nekünk helyéről felpattanva. A kézirat pedig ezek után kézről-kézre vándorolt, s végül az én asztalomon kötött ki. Az újságíráshoz olyannyira szükséges kíváncsisággal álltam neki a történetnek, amely kutyás ember lévén engem is azonnal „beszippantott”. Hamar végeztem azzal a néhány oldallal, de az írás pontozása már nem ment ilyen könnyen, mert a sorokban átélt élmény kapcsán csak úgy kavarogtak bennem a különféle érzelmek, amelyek kiváltó okával kapcsolatban – divatosan szólva – nem szeretnék „szpojlerezni”, hiszen a „Küzdelem” című írás ebben a kötetben is elolvasható. Arra azonban máig tisztán emlékezem, hogy a meglepődés, a bú, a megkönnyebbülés, a düh, és ki tudja még milyen komponensekből álló belső viharomban már akkor éreztem legbelül: erről a fiatalemberről még hallani fogunk… Aztán eltelt pár esztendő, s 2018-ban minden túlzás nélkül megállapíthatom, hogy dr. Ricza Tamás állandó tagja a VADÁSZLAP irodalmi rovatát jegyző kortárs szerzők gárdájának. Ebből kifolyólag e kötet néhány írását már olvashatták korábban, de biztos vagyok benne, hogy találni fognak benne olyat is, amely megérinti lelküket, vadász, avagy természetbarát énjüket, s talán önökkel is megesik az a bizonyos érzelmi vihar, ami anno velem is megtörtént. Bízom benne, hogy így lesz! Kókai Márton vezető-szerkesztő Magyar VADÁSZLAP